Nem lett szép estéje Zsoltnak hétfőn este, de voltak ott mások is - Videó

Óbudán csaptak le a rendőrök.

Egy szempillantás alatt lecsaptak a zsaruk egy 33 éves férfira, és azokra, akik "üzletelni" érkeztek hozzá Óbudán hétfőn este. "Az alkalmilag összeverbuválódott csapattagok javarészt egy közeli településről érkeztek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megvásárolják a következő adag szerüket. A 33 éves B. Zsolt kellő mennyiségű kábítószergyanús anyaggal érkezett az előre megbeszélt találkozóra, kliensei szinte sorban álltak autójánál." - íra a police.hu.

A Pest megyei nyomozók begyűjtöttek négy vásárlót is, majd kábítószerkereső kutya segítségével további 204 gramm illegális szert rejtő pakettet találtak a férfi kocsijában. "Később bérelt garázsában is kutatást tartottak, mérlegre és porciózásra szánt fóliára bukkantak, a hűtőből pedig több kiszerelésben további 1706 gramm kábítószergyanús anyag került elő. A feltehetően bűncselekményből származó vagyon biztosítása érdekében több mint 2,5 millió forintot, 3600 eurót, valamint a járművét is lefoglalták." - írják.

Az immár bűnjelnek minősülő kábítószergyanús anyag piaci értéke közel 4,7 millió forint. A férfit őrizetbe vették.

24 óra