Elárulta Selena Gomez: bántalmazta őt az exe!

Az elmúlt években rendre a címlapokon szerepeltek, hol együtt, hol külön. Selena Gomez megdöbbentő dolgokat árult el a kapcsolatukról.

Fiatal sztárként szerettek egymásba, aminek köszönhetően tinik tízmillióit, sőt, százmillióit hódították meg. Justin Bieber és Selene Gomez kapcsolata alig két éve ért véget, de azóta is rendszeresen szerepeltek együtt a címlapokon. Számos közös fotó készült róluk, ugyanakkor azt beszélik, Selena a szakítás miatt került padlóra, majd pszichiátriára. Most újabb meglepő dologra derült fény.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés,

Néhány hónapja jelent meg az énekesnő harmadik albuma, amelyre felkerült a Lose You To Love Me című dal - Selena ebben próbálta meg elmesélni azokat a traumákat, amelyeket a kapcsolatuk alatt élt át. Utolsó szakításuk után, amikor Selena épp életmentő műtéten esett át, Justin összejött Hailey Baldwinnal. Ő ma már a felesége. „Ez csak egy dal, amiben azt mesélem el, hogy ami köztünk volt, csodálatos volt, de nehéz volt, és örülök, hogy túl vagyok rajta.” - mondta egy interjúban.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Justin Bieber (@justinbieber) által megosztott bejegyzés,

A sztár elmondása szerint azért is volt nehéz ezen a lemezen dolgozni és feldolgozni a történteket, mert veszélyes az áldozati mentalitás.

"Úgy éreztem, bántalmazás áldozata vagyok..."

- mondta Gomez az InStyle híre szerint.

Elmondása szerint nagyon nehéz észrevenni, hogy áldozat, és ezek után tudatos döntéseket hozni áldozatként. Fel kell tudni ismerni a választási lehetőségeket. Mi történik, ha ezt választom, és mi lesz, ha a másik utat járom?

Címlapfotó: Instagram/selenagomez

24 óra