Egyik pillanatról a másikra őszült meg a 47 éves színésznő - Fotók

Mindenki sokkolt a bejelentése néhány hónapja, gyógyíthatatlan beteg. A haját is elvesztette, most ősz korona nő helyette.

A 47 éves Selma Blair-nél tavaly diagnosztizálták a szklerózis multiplexet, nemrég pedig az is kiderült, már nem tudja elég hosszú ideig felemelni a karját, hogy haját megfésülhesse. Selma nem csinált ebből nagy gondot, kisfiával együtt változtatott külsején, és megszabadultak a hosszú tincsektől. Persze ez feltehetően egy tudatos döntés volt, hiszen a fiatal színésznő olyan kezeléseket is kapott, amiktől feltehetően egyébként is elvesztette volna a hajkoronáját. 

via GIPHY

Azóta a világ szinte döbbenten figyeli a betegséggel derekasan harcoló színésznőt, aki a közösségi oldalán ugyanúgy osztja meg a képeit a mindennapjairól, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Így derült ki az is, hogy egy jó időre csak mankókkal tudott már csak közlekedni. Igaz, azóta a jelek szerint már sokat erősödött.

Most azonban mindneki megdöbbent: szőke hajkoronája helyett ősz tincsek jelentek meg a fején!

Íme Selma bejelentése és a friss képei!

Címlapfotó: Instagram/selmablair

24 óra