Kutyaszerető fiatalokat várnak az Illatos útra

Nincs két egyforma nap a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) Illatos úti kutyatelepén, ahol a Budapesten elárvult vagy elkóborolt kutyák, cicák új esélyt kapnak, hogy visszakerüljenek a gazdájukhoz.

Szinte megáll az idő, amikor a mackós termetű Csikós Róbert, a FÖRI állategészségügyi szolgálatának csoportvezetője a munkájáról mesél. Számtalan megható sorsú kutyára emlékszik, de mind közül kilóg Dáriusz, akinek a gazdája egyik napról a másikra eltűnt. A vigasztalhatatlan eb hozzájuk került az Illatos úti telepre. Bánatosan feküdt a kifutójában, senki nem akarta hazavinni. Majd amikor a gazdája két évvel később végre előkerült, Dáriusz úgy örült neki, hogy szem nem maradt szárazon.

„Felvettük videóra azt a találkozást. Az ilyen pillanatok adnak nekünk erőt, hogy nap, mint nap elinduljunk és megmentsük az elárvult, elkóborolt állatokat – mondja Csikós Róbert. – Azóta Dáriusz gazdája néha bejelentkezik nálunk, nem győz hálálkodni, hogy vigyáztunk a legjobb barátjára. – Négy éve még civil állatmentő voltam, amikor a főnököm idehívott, dolgozzak a csapatában. Úgy terveztem, egy évig maradok, de ma már nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak. Ráadásul állatgondozóként itt dolgozik a legnagyobb lányom, Fruzsina. Ő csak húszéves, de a kollégáim között is egyre több a fiatal, aki munkára jelentkezik hozzánk, azt bármikor szívesen látjuk. Kutyát is mindannyian innen választottunk maguknak. Tünde például hármat is örökbefogadott, a negyediket két hete vitte haza. Nálunk ez nem előírás, hanem megszállottság.”

Zsófi és barátja, Khalid pár perce érkezett, az átadóban épp egy fekete kiskutyát fogad örökbe. Miközben Csikós Fruzsina kitölti a papírokat, Róbert jó tanácsokkal látja el az új gazdikat.

„Hugónak neveztük el a kutyust, Budán egy kertes házban lakunk, nagyon jó dolga lesz ott – ígéri Zsófi. - Előbb egy civil menhelyen kerestünk kutyát, de ott nem voltak túl segítőkészek. Ezért jöttünk ide.”

Hugó új gazdái gyűrűjében büszkén lépdel a kijárat felé. A kapuban utoljára még visszafordul, hangosan ugat hármat, talán a társainak üzen, majd kilép az utcára. Remélhetőleg sosem kerül vissza.

A chip a legjobb megoldás

Dr. Kozma Tamás vezető állatorvos 22 éve dolgozik az Illatos úton. Mint mondja, a nyílt napok, az örökbefogadó napok segítenek, hogy mielőbb új gazdira találjanak a kutyák, macskák. De hosszútávon nem ez a megoldás. Az ezredforduló környékén még 5 ezer gazdátlan állat került az Illatos útra, most alig a harmada. Ebben a gazdik felelős gondolkodásán túl az is kellett, hogy 2013. óta kötelező a kisállatokat chippel ellátni és a felelőtlen szaporulatot megelőzendően, az állatok ivartalanítása.

24 óra