Mi történt? Szomorú hírt közöltek Curtisék kapcsán!

Miután Majka kidobta, Curtis szólókarrierbe kezdett és mert nagyokat álmodni.

Majka a SZIN-en, a színpadon jelentette be, külön folytatják Curtis-szel, az újpesti rapper ezt követően kezdett szólókarrierbe, majd bejelentette, Emilioval készt albumot és április 27-én az Arénában adnak közös koncertet.

Most a koncert szervezői közleményben közölték, hogy később lesz a koncert, televíziós és egyéb munkák miatt nem tudnának felkészülni a fellépésre - írja a Blikk. Új időpontot még nem közöltek.

 

"Sajnálattal tájékoztatjuk a közönséget, hogy a Papp László Budapest Sportarénában 2019. április 27-re tervezett Curtis&Emilio koncert későbbi időpontban kerül majd megrendezésre. A művészek azért döntöttek így, mert televíziós és egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak volna megfelelően felkészülni a koncertre. A megvásárolt jegyek visszaválthatóak. Amint megvan az új időpont, tájékoztatjuk a közönséget" - közölték a koncert szervezői.

A mai Bors arról ír, valójában azért mondhatták le a koncertet, mert kevés jegy fogy. Egy bennfentes szerint a szervezés és reklámozás már így is milliókba került, de már most látszik, érdemesebb volt lemondani.

 

24 óra